Kutyafajták, avagy az Amerikai Akita

Kutyafajtákról általánosságban

Őszintén szólva ameddig nem vettem magam rá arra, hogy vegyek egy kiskutyát, addig én abszolút nem voltam otthon a kutya fajták világában, sőt teljesen tudatlan voltam. Tulajdonképpen alig tudtam megkülönböztetni pár kutyafajtát és ahányszor mondta nekem egy ismerősöm, hogy neki ilyen és ilyen kutyája van csak mosolyogva bólogattam, de őszintén szólva abszolút fogalmam sem volt arról, hogy milyen kutyáról beszélünk. Ellenben az én életemben is eljött az az ikonikus pillanat, hogy úgy éreztem, hogy szükségem van egy kiskutyára, így rászántam magam, hogy vásároljunk egy fajtiszta kutyust azonnal beleástam magam a kutya fajták rengetegébe. Az egészen kisméretű kutyáktól kezdve a hatalmas házőrző kutyákig minden félének utána olvastam és így találtam meg a teljes szerelemet, a világon a legédesebb kutyafajtát az Amerikai akítát. Fontosnak tartottam, hogy olyan kutyánk legyen, aki maximálisan illeszkedik mind a személyiségünkhöz, mind a körülményeinkhez és emellett még esztétikailag is olyan jellegű, mely nekem tetszik. Így szinte azonnal ki is estek a nagy házőrző kutyák, ugyanis polgári lakásba nyilván nem egy ilyesfajta véreb a legideálisabb. Tudtuk, hogy bár nagy kutyát szeretnénk azt pedig inkább pajtásnak, mint sem házőrzőnek, akivel mind mi, mind a jövőbeli kisgyermekünk jól el tud játszani. Ebből kifolyólag fontos szempont volt a játékosság és a gyermek szeretet is a kutyus részéről. Illetve ami pedig szintén ezek mellett is számomra nagyon fontos szempont, hogy szép, esztétikus kutya legyen a kiválasztott kis kedvenc, így esett a választásunk az amerikai akita kutyafajtára, mely úgy vélem számunkra abszolút a legideálisabb választásnak bizonyult.

A megfelelő kutyafajta kiválasztása

Úgy gondolom abszolút nem mindegy, hogy milyen kutyafajtát választunk a személyiségünkhöz, hiszen akkor fogunk vele igazán jól együtt működni, ha megegyeznek az igényeink és az életstílusunk. Valószínűleg egy házőrző kutya a legkevésbé sem érezné jól magát bezárva egy kis lakásba, míg egy kisebb fajta kutya nem igazán tudna mit kezdeni egy hatalmas kerttel. Szóval úgy gondolom rendkívül fontos, hogy a célunknak, az igényeinknek és a megfelelő kutyát válasszunk ugyanis ebben az esetben fogunk tudni a leginkább szeretetben együtt élni vele és így lesz igazán felhőtlenül boldog élete a kis jószágnak.

Miután mi elsősorban házőrző kutyát szerettünk volna vásárolni, egyértelműnek bizonyult számunkra, hogy bizony egy kedves, barátságos természetű kutyust szeretnénk, aki egyaránt házőrző és játszópajtás is. Ellenben kedves természete ellenére, akkor is, ha bajt érzékel, megvédi a kis területét. Így neki álltunk megkeresni a számunkra legideálisabb házőrző kutyafajtát. Én személy szerint úgy gondolom, hogy a legfontosabb szempont a kutyavásárlás menetében, hogy a hozzánk és a családunkhoz, életvitelünkhöz a leginkább passzoló kutyust válasszuk, hiszen legalább 15 évig fogja végig kísérni a mindennapjainkat a kis jószág. Így találtuk meg a már az előbbiekben is annyit emlegetett amerikai akitát, mely számunkra abszolút a legideálisabb választásnak bizonyult. Akit bővebben érdekelnének, a kutyafajták az látogasson el a https://www.pet4you.hu/kutya/fajtak weboldalára. Az alábbiakban egy rövid bemutatást írnék az amerikai akita jelleméről.

A kedvenc kutyafajtám, avagy az amerikai akita

Az amerikai akita eredetileg egy japán kutyafajta, mely a második világháború után honosodott Amerikában és tenyésztették ki a jelenleg ismert amerikai akita kutyafajtát. Alapvetően egy rendkívül méltóságteljes kutyáról beszélünk, az adott kutyafajtát említve, emellett elképesztően intelligensfajta, mely talán egy kicsit lustának is tűnhet sok esetben is, ugyanis a kutyafajta sajátossága, hogy szereti látni a feladatok értelmét, ezért bizonyos sokszor egészen komoly erőfeszítést igényel, ha motiválni szeretnénk kedvencünket bármifajta számára értelmetlennek tűnő feladat elvégzésre. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy rendkívül tanulékony és sportos, viszont hatalmas intelligenciája és dominanciára való hajlama abszolút nem teszi egyszerűvé a vele való foglalkozást. Viszont ennek ellenére mégis úgy gondolom, hogy abszolút hűséges kutyafajta, mely egész életében kitart a gazdija mellett és nagyon szerethető jószág a gyakran még rendkívül nehéz jelleme ellenére is. Mindent összegezve mi abszolút nem bántuk meg, hogy az adott kutyafajtát választottuk, ugyanis számunkra hatalmas örömet hozott egy kutyafajta és abszolút megszépíti a mindennapjainkat.

Én személy szerint úgy gondolom, hogy ha valaki szeretne egy kutyát, az mindenképpen előtte vizsgálja meg a kutyafajták jellemét és igényeit és ehhez mérten válasszon a lehetőségek közül, ugyanis egy kutyus hosszú éveken át lesz a társunk.