Ketllebell amatőröknek is

Kettlebell edzések

Pár évvel ezelőtt aktív edzésekre járó ember voltam, aki egyrészt családi, másrészt egészségügyi dolgok miatt, abbahagytam a konditerembe járást. Pedig imádtam! Nagyon sokféle gyakorlatot végeztem egy edzés során, de a szerelmem, az a kettlebell volt. Egyrészt a terhelhetőség folyamatos növelése, másrészt az olyan izmok építése, amely más „hagyományos” edzés fajtákkal egyszerűen nem lettek volna lehetségesek.

Visszatérés a Kettlebell edzésekhez

Amikor az orvosaim azt mondták bármilyen gyakorlatokat végezhetek, nem kell sem a terhelhetőség, sem más miatt már aggódnom, akkor elmentem a korábbi kedvenc edzőtermembe, hogy átbeszéljem a korábbi kettlebell edzőmmel, hogyan és miként vegyem fel újra azt a tempót és terheket, amikkel abbahagytam anno az edzéseket.. Azt mondta jöjjek vissza másnap és csak rám szentel két órát, hogy végigbeszéljük, hogy nemcsak a szavak, hanem a fizikai tettek szintjén is hol állok.

Kettlebell újra!

Így másnap felkerekedtem és elmentem a klubba, annak érdekében, hogy tényleg nehogy csak a szám legyen nagy, aztán valójában fel sem tudok majd emelni egy kicsi kettlebell golyót sem! Mert ez az a sport, ahol tényleg nem babra megy a játék, jelen esetben az edzés! Itt nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is brutális összpontosításra van szükség, és nem fér bele semmilyen hősködés. Ez mind a saját, mind a klub érdeke is. És ezért szerettem meg teljesen azt az edzőtermet és főleg a személyi tréneremet, mert, ha és még figyelmetlen is lettem volna ők nem hagytak volna.

A két órából szép lassan három lett, de a kettlebell már csak ilyen. Ki kell tapasztalni, hogy a lekötött izmok, hogyan működnek, milyen bemelegítésekre lesz szükség az elején és ami még fontosabb, hogy milyen súlyokkal és sorozatokkal kell kezdeni. ebben az edzőm szerint baromi szerencsém van, mert nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy számított rá, és sokkal hamarabb vissza fogok tudni térni az eredeti edzésprogramomhoz, amelyet együtt dolgoztunk ki és amit imádtam!

Hogyan lehet ennyire beleszeretni a kettlebell golyókba? Hát úgy, hogy korábban is jártam edzőtermekbe, végeztem rengetegféle edzéstervet, de valahogy nem tudtam teljesen magamévá tenni egyik edzés fajtát sem. És akkor ez egyik alkalommal megkérdezte egy edzőtársam, hogy a kettlebell nem érdekelne-e, mert szerinte azt nekem találták ki. Kérdeztem az meg micsoda? Erre ő annyit mondott, egyrészt olvassak a neten utána, de sokkal inkább azt javasolja, hogy menjek el abba a terembe, ahova már azóta járok és próbáljam ki élőben.

Így történt, hogy az első edzésen meglátni és megszeretni élményben volt részem, és pláne amikor megismertem az edzőmet, aki azóta a barátom is lett, tudtam megtaláltam életem sportját! Annyira kiegyensúlyozott, koncentrálni tudó és emellett az izmaimat tökéletesítő ember lettem, hogy a család is hálás érte. A családi béke számomra a legfontosabb, úgyhogy nagyon örülök, hogy újra nekikezdhetek a kettlebellnek.