magas-vércukorszint1_1

Amit a magas vércukorszintről tudni érdemes

A magas vércukorszintről általánosságban

A magas vércukorszint gyakorlatilag népbetegség, és egyre többen kerülnek ebbe a helyzetbe, hiszen számos olyan étel kapható, amely túlcukrozott, gyakorlatilag az életünk jelentős részét teszi ki a szénhidrátbevitel. Aki nem számolja kifejezetten a tápértékeket vagy eszik szinte csak zöldséget, az könnyen eshet abba a hibába, hogy nem túl sok cukrot fogyaszt, ami hosszabb távon komolyabb problémákhoz is vezethet, mint az elhízás, a magas vércukorszint, az ezekhez köthető magas vérnyomás, érrendszeri megbetegedések és természetesen a kettes típusú cukorbetegség. Természetesen akkor is előfordulhat ez a probléma az ember életében, hogyha mindent előírásszerűen betart és mind mozgásban, mind étrendjét tekintve megfelel a normának, mégis ilyen problémával küzd, így érdemes lehet mindenkinek számon tartania, hogy milyen általános egészségi állapotban van, hiszen számos hormonális, diszfunkcionális eset is felmerült már olyan problémáknál, amelyekről azt hinnék, az ember „tehet” arról, hogy ezzel kell küzdeni. A vércukorszint éppen olyan, ahol ennél sokkal árnyaltabb helyzetről beszélhetünk. 

magas vércukorszint1_4

A magas vércukorszint tünetei

A magas vércukorszintnek természetesen több tünete is előfordul, amelyekről már tudhatjuk, hogy gond van. Ez érdekes lehet azonban, hiszen nem minden tünet jelenti önmagában máris azt, hogy gond lenne az értékkel, és egyébként is inkább általános jelek ezek, mint egy biztosabb tünetegyüttes, amiből egyből rá lehetne találni a problémára. Mégis, hogyha a felsoroltak közül több is elő szokott nálunk rendszeresen fordulni, vagy a közelmúltban kezdtek el ezek a problémáink jelentkezni, akkor érdemes lehet elmenni egy kivizsgálásra, még mielőtt még komolyabbra fordulna a helyzet, így hamar megfelelő segítséget kaphatunk. 

A magas vércukorszint több tünettel is jár tehát, amelyeket érdemes már most megismerni. Ilyen a szokásosnál nagyobb étvágy vagy szomjúság. Ezzel általában együtt jár az is, hogy az ember hiába eszik többet, mégis veszít a súlyából, bár ezt talán már nem érdemes megvárni, azonban gyerekeknél ezt a tünetet is hamar észre lehet venni, hogyha az ember egy kicsit figyelmesebb. Másik fontos tünet az álmosság, ami megint csak sok dologra fogható. Évszakok változása, stressz előli menekülés, front, esetleg gyerekeknél azt mondják, a növéssel is fáradtság és nagy alvásigény jár. Hogyha azonban már túl nagynak tűnik ennek az értéke, akkor érdemes lehet orvoshoz fordulni, akár a tünetekkel együtt vagy azok nélkül. 

Más testi jellegű tünetek is előfordulhatnak. Hogyha sokat iszunk, alapvetően a bőrünknek is puhábbnak és egészségesebbnek kellene lennie, más a helyzet azonban a magas vércukorszint esetében, amikor az ember bőre épphogy szárazzá válik ennek ellenére és viszketés is előfordulhat, sőt gennyes fertőzések is előfordulhatnak az ember testén. Az is árulkodó jel lehet, hogy a sérüléseink, legyen szó akár csak egy aprócska vágásról is, hosszú ideig gyógyulnak, ezt talán könnyen észre lehet venni, hiszen az ilyen jellegű dolgokban azért mindenkinek elég sok tapasztalata van. 

Mit tegyünk, hogyha magas vércukorszint jeleit észleljük magunkon?

Fordulhatunk rögtön szakemberhez, vagy akár otthon is megnézhetjük saját géppel az eredményeinket, azonban ez egyrészt nem teljes mértékben megbízható, főleg, hogyha a mérés előtt nem tartunk megfelelő diétát. Még ha az otthoni vércukorszint mérő szerint nincs is gond a magas vércukorszinttel esetünkben, akkor is érdemes lehet legalább a háziorvoshoz, de inkább valamilyen kivizsgálásokat végző klinikához fordulni, mert a tünetek összessége más, komoly problémákra is utalhat, nem csak a magas vércukorszint meglétét jelezheti. 

Hogyha megszületett a diagnózis, mindenképpen érdemes lesz ellátogatni egy dietetikushoz vagy szakemberhez, aki a megfelelő diéta felírásával sokat segíthet ezeken a problémákon, és így megelőzhetővé válik több egészségügyi probléma is. 

magas-vércukorszint1_3

A magas vércukorszint következményei

Hogyha a magas vércukorszint nincs megfelelően és időben kezelve, tartóssá válhat és cukorbetegség alakulhat ki. Ez lehet, hogy elkerülhetetlen folyamat, akiknek valamilyen rajtuk kívülálló okból nem megfelelő az inzulintermelése, és egyes típusú cukorbetegséget állapítanak meg náluk. Nekik egy életen át oda kell figyelniük az étkezésre, kerülniük kell a sérüléseket és a nagy megerőltetéseket és persze mindig be kell tartaniuk az étkezések idejét, szénhidrátmennyiségét és folyamatosan ellenőrizniük kell az értékek megfelelő voltát. Kettes típusú cukorbetegség esetében azonban még elkerülhető egy bizonyos pontig a probléma, és a gyógyszeres kezelés egy bizonyos pontig. 

A magas vércukorszintet gyógyszeres kezeléssel is kezelik, ezek esetében nagyon fontos szintén a megadott idő betartása a körülményektől függetlenül, de szinte ugyanilyen fontossággal bír a megfelelő mennyiségű víz fogyasztása, a cukorszint ellenőrzése, illetve a rendszeres és kiegyensúlyozott edzés vagy valamilyen egyéb mozgásforma. Mégis, ezek közül, a legnehezebb betartása valószínűleg a diéta, így érdemes egy szakember segítségét kérni minden esetben